A Kanadai Magyar Televízió munkatársai több-kevesebb televíziós múlttal rendelkező emberek, akik hétről hétre készítik az adásokat. Lévén, hogy a stáb mérete kicsi az egyes emberek feladatai is széleskörűek, az interjúk szerkesztését a riport készítői végzik, de minden adásnak van egy vezető szerkesztője is. Az alábbiakban olvashatnak részletesebben kollegáinkról.
![]() | Maros ZoltánProducerA matematika, fizika, informatika és média végzettséggel rendelkező Maros Zoltán menedzseri képességét kamatoztatja leginkább a Televízió hétköznapjaiban mióta 2011-ben elvállalta a producerséggel járó felelősségteljes munkakört. A csapat irányítása mellett igény szerint felelős szerkesztői, szerkesztői és vágói feladatokban is kiveszi részét. |
![]() | Czikkel EszterMűsorvezetőAz anyaországban a Magyar Televíziónál illetve kisebb kábeltévéknél tevékeny-kedett, mint műsorvezető, szerkesztő-riporter Czikkel Eszter, aki a Kanadai Magyar Televíziónál is szívesen vállalta az alkotói munkát valamint a nézőkkel való „kapcsolattartás” tiszteletteljes feladatát. |
![]() | Dr. Frank TiborGazdasági és történelmi műsorokA 6 diplomával rendelkező, közgazdasági tudományok doktorra címmel bíró Dr. Frank Tibor jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik; a gazdasági segély-programokat több mint 100 országban kidolgozó szakember a Televízióban a számára „hazai pályának” számító gazdasági területre koncentrál, erről készít anyagokat. |
![]() | Sándor LászlóGyártásvezető (szerkesztő, operatőr, vágó, riporter)Korábban a világ számos pontján mérnökként illetve projekt menedzserként dolgozó Sándor László a televíziózással közelebbről a londoni (ON) Rogers tévénél ismerkedett meg, ahol sportesemények operatőreként, illetve studió és más külső felvételeknél dolgozott. A magyar adásban, legfőképpen a képi megjelenítés illetve szerkesztői és vágói feladatokat vállalja fel. |
![]() | Kovarcsik AttilaOperatőrBudapestről érkezett Kanadába, Magyarországon hangmérnökként dolgozott. Filmes tanulmányait BC-ben fejezte be és jelenleg saját filmes cégét irányítja Vancouverben. Emellett a Britt-kolumbiai Videósok Szövetségének is oszlopos tagja. |
![]() | Móricz LajosRiporterA délvidéki Újvidékről költözött családjával a Britt Kolumbia-i Kelownába. Magyarországon több, mint húsz éven át a Vajdasági Televizió műsorvezető, riporter-szerkesztője volt. Bár itt, fogadott hazájában a turizmusban keresi meg a kenyerét, az újságirást és a magyarság sorsát továbbra is szívügyének tartja. Azonkivül, hogy a Nyugat-Kanadában megjelenő Napjaink cimű családi magazin alapitó-főszerkesztője, a Duna TV Térkép cimű műsorába, a Vajdasági TV adásaiba, és -mint mondja- legnagyobb örömére mostantól a Magyar Képekbe is szivesen küld tudósitásokat, riportokat. |
![]() | Farkas Antal - külföldi tudósítóSzékelyudvarhely, szerkesztő, operatőr, rendező A művészeti középiskolát végzett, televíziós és filmes tanulmányokkal rendelkező Farkas Antal 1991-ben hozta létre az Udvarhelyi Televíziót, melynek igazgatója, majd szerkesztője volt. Később dolgozott a Duna Televízióban majd az Atv-nél és a Hír televíziónál, mint szerkesztő, operatőr és rendező. Jelenleg saját székelyudvarhelyi stúdiójában készít filmeket magyar, román közszolgálati és kereskedelmi televíziók számára valamint tudósításokat küld a Kanadai Magyar Televízió részére is. |
![]() | Pálfi József - külföldi tudósítóSzabadkaPálfi József gyermekkora óta a magyar nyelv és a zene szerelmese. 1972-től 1993-ig a Szabadkai Rádió zenés üdvözleteinek műsorvezetője, majd 1999-től a Rádiólakodalom műsor illetve a K23 televízió magyar zenés műsorainak szerkesztője és vezetője volt. A Pakó lemezkiadó tulajdonosa, mely saját produkcióban készített és adott ki 53 vajdasági lakodalmas és magyarnóta felvételt. |